LCD TéVé javítás házilagKarácsony előtti napon tönkrement a SAMSUNG LCD tévém,már előtte is voltak kisüléshez hasonló hangok,de most egyre észrevehetőbben.Pár órát bírta,majd egyszer csak elsötétült és nem adott semmi életjelet.
Gondoltam belenézek,garancia már úgy sem van rajta,kinyithatom az egészet.Már az elején tisztában voltam hogy a tápegységgel vannak a gondok,a szimptómákból,a hang és a szagból persze következtetni lehet a dolgokra ha valaki ért egy kicsit a technikához!
A kisülések következtében egy jellegzetes hang és szag keletkezik,ami persze magasfeszültségnél jelentkezhet leginkább!

Levettem a készülék hátoldalát,ami meglepetés ért annak a üressége!Nem számítottam sok dologra de azért mégis csak valami többet vártam!
A tápegységen és a képmegjelenítésnek az elektronikáján kívül nem is találtam mást, persze még a kijelző és a háttérvilágítás is benne van de az nem látható.Mindenesetre többet vártam egy "csúcstechnikához"!De ez úgy minden elektronikus dologra jellemző,hogy egy nagy dobozban van és szinte alig van benne valami!Régen az ember mikor kinyitott egy katódsugaras CRT tévékészüléket akkor az televolt mindennel,az ember azt sem tudta hogy mi micsoda az első ránézésre,de ma már ez nem így van, köszönhető a technika fejlődésének.És persze ami minél kevesebb alkatrészt tartalmaz,az annál kevésbé romlik is el, persze ha minőséges alkatrészekből van gyártva, de ma ez sem jellemző!Ma már addig tartanak a készülékek ameddig garancia van rá!
És mint fogyasztói társadalom úgy le cseréli mert már van jobb modernebb, nagyobb,szebb belőle!Ez így szép is jó is ha olyan az anyagi körülmény, hogy ezt meg is teheti!De hát a kapitalizmus az elért minket is de a jólét az valahogy elmarad!A csere előtt az ember azért megpróbálja javíttatni már ha megéri?Vagy maga javítja meg már ha tudja?Vagy ha nem akkor esetleg meg kell tanulnia!Persze ha van rá egy kis érzéke akkor ezt meg is teheti!
Mivel tudtam hogy merre is keressem a hibát így rögtön a tápegységet kerestem,első ránézésre semmit nem láttam rajta.Majd kiszereltem,de semmi,rögtön az ember a kondenzátorokat kezdi fürkészni, felpúposodott kondikat, de mind rendben volt.Jöttek a kis trafók, bár azokon is kellene valami nyoma hogy legyen ha azokkal van a gond,de semmi.
Jött a google kereső,amibe elkezdtem beírni H32H... és lám mintha tudná mi a gond!rögtön kidobta H32HD-9FS és megrendelhető 62$.Ez olyan 50€ körül van meg hát a postaköltség.De ha ez nem Szerbiában lenne akkor még könnyedén meg is lehetne rendelni a dolgot,de hát ez még ebben az országban nem így van!Maradtak a szerbiai szervizeknél való kuncsorgás,hogy esetleg valaki el is küldi az alkatrészt,mert hát azért megtörténik egy hivatalos márkaszerviznél , hogy segítenek is az emberen.De olyat nem találtam,ami volt rengeteg az a kis maszek szervizek akik javítanak ilyen olyan márkát hivatalosan,de ők nem biztos hogy állnak rendelkezésre,mivel ez nekik is üzlet hogy ők javítsanak és ne én!
Erről a kis lapról van szó:
H32HD-9FS

Nem kezdem el nagyon részletezni a lényege az egésznek 220Volt bemenő és a kimenő 13V, 5V az elektronikának és 900V a fénycsöveknek.Mindez 62$,esetleg bontott készülékből felébe kerülne,de hát nem igen bontanak ilyent,vagy ha mégis akkor azt legfeljebb szerviz műhelyek javítás céljából.
Mielőtt rendelném még átnézem hátha találok rajta valami látható hibát,de semmi.Más nem maradt rákötni 220v-ra,persze terhelés nélkül és lemérni milyen feszültséget ad is ki,talán segít talán semmire nem vezet,és a rádugáskor újra egy kisülés!De most már láttam is a helyet!
Megvan!

A hiba mindössze egy eleresztett forrasztás!Megforrasztottam majd visszatettem a készülékbe a tápot,vezetékeket rádugtam,hálózati feszültség rá és voaaalááá világít a Stand By ,"bekapcs" a tévé és működik hibátlanul!
Nem került semmibe a javítás!Szervizbe legalább lett volna egy 100€,ha kicseréli a tápot ha nem,persze ez ember függő,mert azért vannak becsületes mesterek is,azt azért meg kell hagyni,de a mai pénzhiányos világban ez szerintem kevésbé jellemző.
Fejlemények:
Szinte alig múlt el egy hónap,most egy nagy durranás,kép elment!Újra tönkrement a tévé,a nagy boldogságomra!
Már rutinból elkaptam a tévét az asztalra,csavarhúzó elő,és már szét is kaptam,tápegység ki a hiba most a másik forrasztásnál jelentkezett!
De most egy nagy durranással járt a dolog,egy két centis korom folttal!Most nem volt nehéz megtalálni a hibát!
Forrasztópáka begyújtva meg is forrasztottam,majd leellenőriztem a biztosítékot,persze most az is ki volt égve.
Csere megtörtént,mielőtt a hátoldalát rácsavaroztam volna kipróbáltam,s lám minden rendben!
Azóta eltelt pár nap és hibátlanul működik.De elgondolkodtam a dolgokon,hogy vajon mi is történik?
Lejárt a garancia a készülékre és tönkre kell hogy menjen?
Csalódtam a márkában, mindenesetre a jövőben másik gyártó után nézek!
7 hónap múlva:
Újra az a kisülés hang a tévében bekapcsoláskor,na kezdődik újra vagy a GBU 406 diódának megint egy lába bedobta a törölközőt?
Elsőre arra gondoltam,hogy a harmadik lábánál van a gond,mivel kettőt már megforrasztottam,most még maradt kettő.Rutinból szétkaptam a tévét,mint aki minden nap ezt csinálja és lám a harmadik lábbal van a gond,de már megerősítettem a negyediket is mert úgy látszik hogy ez így mén sorba.Az első két forrasztásommal minden rendben,úgy látszik nem szabad spórolni a cinnel!-ferde szeműeknek hiány van ebből,vagy csak egy kapitalista jó fogás hogy tönkre mennyen a tévé!

Forrasztás után tévé szépen működik,remélem e témában itt zárul a sor,és többet nem kell javítanom a megjelenítőt. :-D
Dióda:GBU 406 (9232)
Kedves olvasó!
Mindezt azért írtam le ha esetleg neked is hasonló gondod akad akkor tudd hogy hol is keresd a hibát!
TV: Samsung LE32B450 LE32B450C4W
Csak saját felelősségre nyisd ki az elektronikus készülékeket!Ha nem értesz hozzá hagyd másra!
Az esetleges károkért,balesetért semmilyen felelősséget nem vállalok!
Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki,mint amelyik nincs áram alatt csak más a fogása!
És egy érdekes olvasmány az LCD monitor szétszerelésről,javításáról kijelző beázás miatt.
Szólj hozzá Szerző [ 2020-04-05 13:31 ]
Sajnos látatlanból az orvos sem tudja megmondani a betegséget.Hobbim az elektronika, kutatással rájövök dolgokra, esetekben megjavítom.Sok esetben nincs nagy baj csak egy biztosíték csere,esetleg oxidáció, vagy valami kapcsolódási hiba.Manapság ezeket már nem igen javítják a fogyasztói társadalomban, kivéve akik készséget mutatnak az ilyesmi iránt.
Mikor elromlik valami és ott áll hogy szemétre repül vagy megnézem mi a baja sokszor még van öröm,hogy nem kell lecserélni!
FIGYELJEN MINDENKI AZ ÁRAM ÜTÉS VESZÉLYÉRE!
Egry Győrgy [ 2017-07-03 14:46 ]
Kedves József, a villany berendezések, beleértve tehát az elektronikait is / 45 éves tapasztalat /, csak a jó
vezetőképes áramfojásnál működnek jól.
Tisztelettel
Egry György
Varga József [ 2017-05-20 17:54 ]
Üdv:
Nekem samsung 100 cm tvém van ami kikapcsol és bekapcsol egy párszor és utána működik rendesen. ezt mér csinálja?
Kegye János [ 2017-02-04 22:41 ]
Nekem az Orion tv-m lcd...ugyan igy ment el, mit tehetek? tudsz segiteni?
A szerző [ 2015-09-29 18:05 ]
Dedinszky László-nak
Még nem láttam olyan kijelzőt amelyre az elektronika rá volt építve.Az egészre csak azt tudom mondani,hogy a legtöbb esetben nem érdemes javíttatni az ilyen készülékeke,mivel az alkatrész ára már sokba kerül,a kivételes eseteket leszámítva persze.Használja a tévét ameddig nézhető majd cserélje le.
Dedinszky László [ 2015-08-09 18:40 ]
Kedves szerző!
Nekem egy Samsung LE40 C750 tipusú tévém van.
A napokban fügőleges rózsaszín sáv jelent meg a képernyőn, ami kb 20 perc elteltével eltünik.
A szerelő azt mondta, teljes kijelzőt kell cserélni, mert az elektronika rá van építve.
Tud-e nekem segíteni, mi lehet a baja, vagy esetleg egy olyan ember elérhetőségével, aki megjavítja az elektronikát.
Üdvözlettel Dedinszky László
A szerző [ 2015-01-02 14:13 ]
Örülök hogy írásommal segíthettem!
nagy dezső [ 2014-05-22 21:23 ]
köszönet értékes volt a számomra
|